Wednesday, December 31, 2014

Tárgyleírások - Filozófia

Sziasztok!

Megérkeztem az újabb tárgyleírással, ami nem más, mint a Filozófiatörténet. Kellemes szórakozást hozzá! ^^

Óra: Filozófiatörténet
Oktató: Komorjai László
Kód: BAA 0010
Időpont: Csütörtök, 14:00-16:00
Terem: MRE Zsinati terem (Abonyi utca 21.)

Szerintem célszerű lenne azzal kezdenem, hogy mi is egészen pontosan az az MRE Zsinati terem? Annak idején, mikor a tárgyfelvétel során ezt a csodás teremváltozást megláttam a Neptunban, bizony nekem is tágra nyíltak a szemeim, hogy mégis miféle málnásba küldenének minket a tanárok filozófia órára, ugyanis legelőször a D25-be (a Dózsa György út 25-be, a vadonásúj épületbe, ahol a törisek, magyarosok, és az osztatlan tanárosok is tanulnak) volt meghirdetve az óra. 

Nos, az Abonyi utca abszolút nincs messze a D25-től, de még a Reviczkyből is fél órán belül simán oda lehet érni. A D25-től egy laza ötperces séta talán, a Reviczkyből pedig a legegyszerűbb útvonal a négyes metróval elsuhanni a Keleti Pályaudvarig, ott pedig átszállni egy 30-as, 30A-s vagy 7-es buszra, és 2 vagy 3 megállót menni velük. A másik - kissé bonyolultabb - útvonal pedig az, hogy szépen visszamegyünk a Körútra a 4-es 6-oshoz, majd a Blaha Lujza térnél leszállunk, és várunk egy 7-es buszra, és a Reiner Frigyes parknál leszállva egy kb. 5-6 (de nagyon max. a 10) perc alatt ott is vagyunk a Zsinati teremben.

Magáról a filozófiáról már középsuliban is tanultunk (ha másról nem is, a nevesebb görög filozófusokról és Descartes-ról biztosan, no meg természetesen filozófia órán), ebbe kapunk valamivel mélyebb betekintést az egyetemen. A filozófia az a tárgy, amit minden egyes bölcsésznek kötelezően el kell végeznie, szóval ettől a "rossztól" sajnos nemigen tud az ember megszabadulni. Ugyanakkor talán pont ebből a szempontból származik a filozófia előnye, mert nyilván nem tudja mindenki első félévben (mikor egyébként - a japán szakos mintatanterv szerint legalább is - előreirányzott lenne) felvenni, ezért minden félévben meghirdetik a tárgyat. Szóval ha épp nem akarod felvenni rögvest - vagy neadjisten nem sikerülne, mert megeshet - nem kell kétségbeesned, mert még másik 5 félévben bármikor megteheted.

Nos, most, hogy minden fontosabb általánosságot elmondtam az óráról, vágjunk is bele.
Azt hiszem ez volt az egyik olyan órám, ami a legtöbbet "mozgott", éppen ezért igyekeztem 100%-ig biztosan megjegyezni azokat az időpontokat, amikor a Reviczkyben zajlott az óra. Végül is nem volt nehéz, mindössze 3 időpontról volt szó, a legeslegelső óra például rögtön a Reviczkyben volt megtartva. Azért voltak olyan pillanataim is - inkább a félév vége felé - amikor már hamarabb ott voltam az Abonyi utcában, és teljesen bepánikoltam, mikor 10 perccel az óra kezdése előtt még sehol nem volt senki, hogy last minute, mindenféle Neptun-üzenet nélkül áthelyezték a Reviczkybe, de erre nem került sor. ^^

Magát a filozófia órát én speciel élveztem, kicsit kikapcsolt a koreai előtt csütörtökönként. Illetve voltak számomra kedves filozófusok is, Kantot például nagyon szerettem, de a görög filozófusok is a kedvenceim közé tartoznak. A Tanár Úr is egy nagyon kedves, kissé talán szétszórtnak tűnő ember. Ami viszont az egyik legkedvesebb filozófiás emlékem még első óráról maradt meg, amikor azt kezdte el ecsetelni a Tanár Úr, hogy az asztal nem is mindig téglalap alakú, mert lehet, hogy más szemszögből már paralelogrammának tűnik. És ezzel ment el az órából nagyjából 20 perc, viszont az az óra ezzel a kis kitérővel talán az egyik legjobb óra volt.

Mivel a filozófiát tömegesen vesszük fel - általában a tárgyfelvétel végére legalább kétszázan - az első órán egy tűt nem lehetne lejteni, aztán szépen megfogyatkozunk. ^^' És pont azért, mert közel kétszázan vettük fel Komorjai tanár úrhoz az órát, az első órán közölte, hogy nem lesz katalógus, mert közel kétszáz nevet felolvasni elvenné az egész órát. Úgyhogy ez az óra azon kevesek egyike ahol abszolút nincs katalógus. De azért nem árt bejárni órára. :D

A Tanár Úr egyébként a vizsgáról - hogy egyáltalán mit várhatunk majd, milyen feladatok lesznek - az utolsó órán beszélt csak, de azelőtt már tett utalásokat azokra a témákra, amik esetleg előfordulhatnak a vizsgán.

A vizsgámon filozófiából már túlestem, amint beértem magam a maradék tárgyleírással, hozom a vizsgaleírásokat is! (igyekszem, ígérem, de a vizsgaidőszak az vizsgaidőszak...)

No comments:

Post a Comment