Sziasztok!
Elérkeztem az utolsó vizsgaleíráshoz a második félévből (végre), úgyhogy essünk is neki. :)
A Japán vallástörténet vizsga nálunk, mostani másodéveseknél még úgy nézett ki tavaly, hogy volt 10 tétel ami közül egyet kellett kiválasztanunk, és azt az egyet kellett kidolgoznunk. Emellett volt még hat beugró is. Ezek a félév során érintett vallások/filozófiai rendszerek rövid, kb. 2-3 mondatos összefoglalásában merültek ki. A beugróban tehát Soós tanár úr kérdezhette a shinto, a buddhizmus, a konfucianizmus, a taoizmus, a zen és a samanizmus bármelyikét, akár többet is egy-egy vizsgázótól. Tőlem speciel egyből négyet is.
A választott tételem a Kagura volt, ami egy shinto tánc, Hiroshima és Shimane prefektúrákban a mai napig létezik. Úgy éreztem egész jól felépítettem a kis feleletemet, és még bíztam is abban, hogy időm átnézni mielőtt sorra kerülnék. Na hát nem egészen így sikerült.
Mikor felértem a Díszteremhez, már érkezett is az első sokk: ajtó tárva-nyitva, jött az "Úristen, elkéstem!" érzés. Aztán amikor bepillantottam a terembe: egy, azaz EGY emberke volt bent, Tanár úr pedig felém pillantott, majd így szólt: "Hamarabb elkezdtem, hogy hamarabb be tudjuk fejezni, jöjjön, üljön le". Hát jó, mondom, végül is miért ne, legalább hamarabb túlesünk az egészen, aztán mehetek amerre látok. Szóval leültem az egyik székre, elővettem a telefonomat, amin a beugrók voltak kidolgozva (jesszus, 21. század x_x), és próbáltam minél jobban memorizálni őket még egyszer. A tételemmel nem is foglalkoztam nagyon, azt úgyis tudtam, meg abban a hitben éltem, hogy a tételkém úgyis ott lehet mankóként, ha elakadnék, mert amúgy is szóbeli vizsga, hát ott lehet előtted a vázlat, vagy nem?
Szóval az előttem felelő épp venné elő a vázlatát a tételéhez, mikor Tanár úr közbeszól, hogy azt bizony tegye el. Több se kellett nekem, tágra nyílt szemekkel előkaptam a tételemet és szélsebesen olvasni kezdtem, mondván, úgyis egész félévben odafigyeltem, csak összehozok valamit a beugrókon.
Így visszagondolva a beugrók elég gyalázatosan mentek, arról nem beszélve, hogy rögtön az első beugrónál leállított Tanár úr, mondván, az "ainu vallás nem samanisztikus vallás, mindenki ezt mondja, de nem az". (Kérdeztem én, csak úgy magamban, hogy akkor mégis mi a csoda, mikor Évi chan füzetében is az volt, hogy az ainu vallás samanizáló vallás és a totemállata a medve?!) Szóval ezt megtudva, abban a pillanatban minden kiszállt a fejemből - Murphy törvénye, ugye. Még az volt a mázlim, hogy a nevemre emlékeztem. Na jó, ennyire azért nem estem szét, de tény, megrendült a tudásomba vetett hitem (öreg hiba, sose kövessétek el, tanuljatok az én hibámból!), így a többi 3 beugró ment ugyan, de hagyott (nem is annyira némi) kívánnivalót maga után. A tételről nem is beszélve, mikor azt hittem, milyen pöpecül (létezik ez így? o.O) megírtam, és a második(!) mondatomba belekötött Tanár úr, hogy bizony-bizony az nem úgy van ám, hanem... És a hanem után jött volna a harmadik mondatom, ha nem szakít félbe.
Szóval ez az én japán vallástöri négyesem története. A tanulság a számomra? Mindig, de mindig mindent tanulj meg, ne alapozz arra, hogy úgyis ott lehet a jegyzeted!
Mikor felértem a Díszteremhez, már érkezett is az első sokk: ajtó tárva-nyitva, jött az "Úristen, elkéstem!" érzés. Aztán amikor bepillantottam a terembe: egy, azaz EGY emberke volt bent, Tanár úr pedig felém pillantott, majd így szólt: "Hamarabb elkezdtem, hogy hamarabb be tudjuk fejezni, jöjjön, üljön le". Hát jó, mondom, végül is miért ne, legalább hamarabb túlesünk az egészen, aztán mehetek amerre látok. Szóval leültem az egyik székre, elővettem a telefonomat, amin a beugrók voltak kidolgozva (jesszus, 21. század x_x), és próbáltam minél jobban memorizálni őket még egyszer. A tételemmel nem is foglalkoztam nagyon, azt úgyis tudtam, meg abban a hitben éltem, hogy a tételkém úgyis ott lehet mankóként, ha elakadnék, mert amúgy is szóbeli vizsga, hát ott lehet előtted a vázlat, vagy nem?
Szóval az előttem felelő épp venné elő a vázlatát a tételéhez, mikor Tanár úr közbeszól, hogy azt bizony tegye el. Több se kellett nekem, tágra nyílt szemekkel előkaptam a tételemet és szélsebesen olvasni kezdtem, mondván, úgyis egész félévben odafigyeltem, csak összehozok valamit a beugrókon.
Így visszagondolva a beugrók elég gyalázatosan mentek, arról nem beszélve, hogy rögtön az első beugrónál leállított Tanár úr, mondván, az "ainu vallás nem samanisztikus vallás, mindenki ezt mondja, de nem az". (Kérdeztem én, csak úgy magamban, hogy akkor mégis mi a csoda, mikor Évi chan füzetében is az volt, hogy az ainu vallás samanizáló vallás és a totemállata a medve?!) Szóval ezt megtudva, abban a pillanatban minden kiszállt a fejemből - Murphy törvénye, ugye. Még az volt a mázlim, hogy a nevemre emlékeztem. Na jó, ennyire azért nem estem szét, de tény, megrendült a tudásomba vetett hitem (öreg hiba, sose kövessétek el, tanuljatok az én hibámból!), így a többi 3 beugró ment ugyan, de hagyott (nem is annyira némi) kívánnivalót maga után. A tételről nem is beszélve, mikor azt hittem, milyen pöpecül (létezik ez így? o.O) megírtam, és a második(!) mondatomba belekötött Tanár úr, hogy bizony-bizony az nem úgy van ám, hanem... És a hanem után jött volna a harmadik mondatom, ha nem szakít félbe.
Szóval ez az én japán vallástöri négyesem története. A tanulság a számomra? Mindig, de mindig mindent tanulj meg, ne alapozz arra, hogy úgyis ott lehet a jegyzeted!
No comments:
Post a Comment